Lezajlottak az információs napok az SM10-MIN programban
A digitális kompetenciafejlesztésre kiírt pályázati felhívás információs napjai a pályázati eljárást megvalósító Széchenyi Programiroda, a Program Operátor és a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság munkatársainak közreműködésével 2024. szeptember 19., 24. és 25. napján kerültek megtartásra Budapesten, Pécsett és Debrecenben.
A számos érdeklődő a pályázati felhívás szerint támogatható tevékenységekről, a pályázat benyújtásával kapcsolatos technikai részletekről és az elnyert támogatás elszámolhatóságával kapcsolatos szabályokról kapott részletes tájékoztatást és vethetett fel kérdéseket közvetlenül a pályázati felhívás készítőinek és megvalósítóinak. Az elhangzott kérdések nyomán kiemeljük, hogy a program keretében a célcsoport számára biztosított képzéseken 18 év alatti személyek is részt vehetnek.
A résztvevőknek köszönjük a megjelenést és a kérdéseket!
A rendezvényen bemutatott prezentációk az alábbi linken érhetők el: Dokumentumok - Információs napok
A felvetett kérdéseket és az azokra adott válaszok a Kérdések-Válaszok táblázatban eltérő színnel, szerkesztett formában találhatók meg.
Továbbra is várjuk a pályázati felhívással és benyújtással kapcsolatos kérdéseiket a svajcialapmin@szechenyiprogramiroda.hu e-mail címre.
A CHRIS rendszerrel kapcsolatosan tájékoztatást, segítséget kérni és technikai problémát jelezni az alábbi e-mail címen lehet: chrissupport@szechenyiprogramiroda.hu.
Fotók: Belügyminisztérium, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság
2024.10.03.